1. Miért kezdtem el alakformálással foglalkozni?

Magamból kiindulva jutottam arra az elhatározásra, hogy nyitnom kell egy szépség szalont – abból a megfontolásból is, hogy első kézből vehessem igénybe a legprofesszionálisabb arc- és testkezelést.
Ez a legjobb döntés, mert azt az alakformáló megoldást tudom nyújtani vendégeimnek, amelynek a hatékonyságát saját magamon megtapasztaltam.

A belső értékek mellett nagyon fontos a külső megjelenés – hiszen ez az, ami kívülről egy képet alkot rólunk. Testünk a lelkünk külső burka, amit ha kellőképpen karban tartunk; az egészségünk és a lelkünk is rendben van. Így tudjuk a külső és belső egyensúlyt megtartani. Ahogy szellemünknek, testünknek is szüksége van a megfelelő minőségű és mértékű táplálékra – amire én is nagyon ügyeltem.

Azonban 2016 nyár végén belenézve a tükörbe nem ismertem rá magamra; a derekam valósággal eltűnt, a csípőm sokkal szélesebb lett. Arra gondoltam, hogy ez már most szörnyű, de mi lesz néhány év múlva?
Annak ellenére, hogy naponta tornáztam, jógáztam, bicikliztem nem tudtam megszabadulni a feleslegtől.

Megtudtam azt, hogy 40 körül már a mozgás, az életmód és a táplálkozásra odafigyelés kevés lehet. Vannak olyan „lerakódások” amit külső beavatkozás nélkül már nem, vagy aránytalanul nagy erőfeszítéssel lehet eltávolítani.
Megtaláltam a megoldást egy olyan gépi testkezelési technológia által, ami célirányosan fejti ki a hatását, pontosan azokon a felületeken/testrészeken, ahol szükség van rá, mindezt egy lazító masszázshoz hasonló hangulatban.

Az eredmény, amit mindössze 2-3 hónap alatt elértem pedig önmagáért beszél. Olyan volt ez számomra, mint egy újjászületés, kortalannak és ismét sugárzónak éreztem magam.
Elhatároztam, hogy ezt e tudást elérhetővé teszem mindazon férfiak és nők számára, akik hasonló problémával küzdenek. Ennek érdekében hoztam létre a Test-Forma 1 szalont, egy szépség szigetet a megújulás jegyében.

Különböző okleveleket szereztem gépi test- és arckezelésből. Jelenleg megtalálhatsz: Budapest, III., Lajos utca 38. szám alatt (Kolosy térnél) Ahol át tudom Neked adni tapasztalataimat; kortalanság elérése és megtartása. Ki tudod próbálni problémás testfelületeden a strukturált kezelés hatékonyságát.

IPL-Szépészet ÁRAI

IPL szépészeti kezelések árai

Fotorejuvenáció kezelések árai:
Teljes arc                                                                               9.000,- Ft

Arc + nyak                                                                           14.500,- Ft

Teljes nyak                                                                            7.500,- Ft

Dekoltázs                                                                              8.500,- Ft

Arc + nyak + dekoltázs                                                  21.000,- Ft

Kézfejek                                                                                  6.250,- Ft

Kezelések árai:
Ár/villanás
Acne kezelés                                                                           500,- Ft

Érelváltozások kezelése                                                    500,- Ft

Psoryasis (pikkelysömör)                                                  500,- Ft

Pigmentfoltok kezelése                                                     500,- Ft

IPL-Szőrtelenítés ÁRAI

IPL-Szőrtelenítés ÁRAK

Végleges szőrtelenítés – Kezelések árai
Nőknek                                                                                      Férfiaknak

Homlok
4.000.- Ft                                                                                  4.500,- Ft

Szemöldökök között
1.500.- Ft                                                                                   2.000,- Ft

Bajusz
3.300.- Ft                                                                                   4.500,- Ft

Áll
4.000.- Ft                                                                                   5.000,- Ft

Orcák
4.000.- Ft                                                                                   5.000,- Ft

Pajesz (mindkét oldal)
4.000.- Ft                                                                                  4.500,- Ft

Bajusz,áll, pajesz
8.500.- Ft                                                                                  9.500,- Ft

Teljes arc
11.500.- Ft                                                                                13.000,- Ft

Nyak elöl
4.500.- Ft                                                                                    5.000,- Ft

Nyak hátul
4.500.- Ft                                                                                    5.000,- Ft

Teljes nyak
8.000.- Ft                                                                                    9.000,- Ft

Alkarok
8.000.- Ft                                                                                   11.000,- Ft

Felkarok
8.000.- Ft                                                                                   11.000,- Ft

Kézfejek és ujjak
4.000.- Ft                                                                                     4.500,- Ft

Alkarok, kézfejek és ujjak
9.500.- Ft                                                                                   13.500,- Ft

Alkarok és felkarok
14.000.- Ft                                                                                 17.000,- Ft

Teljes karok, kézfejek és ujjak
16.000.- Ft                                                                                19.000,- Ft

Lábszárak
20.000.- Ft                                                                                24.000,- Ft

Combok
21.000.- Ft                                                                                 25.000,- Ft

Lábfejek és ujjak
4.000.- Ft                                                                                      4.500,- Ft

Combok és lábszárak
38.000.- Ft                                                                                44.000,- Ft

Teljes lábak: combok, lábszárak, lábfejek és lábujjak
40.500.- Ft                                                                                47.500,- Ft

Combok, lábszárak, bikinivonal
42.000.- Ft                                                                               49.000,- Ft

Mellkas
8.000.- Ft                                                                                   18.000,- Ft

Has
8.000.- Ft                                                                                     14.500,- Ft

Mellkas és has
14.500.- Ft                                                                                  28.000,- Ft

Vállak
5.000.- Ft                                                                                      5.000,- Ft

Hát
13.000.- Ft                                                                                  21.500,- Ft

Hát és vállak
16.000.- Ft                                                                                 28.500,- Ft

Mellbimbók körül
4.000.- Ft                                                                                       4.500,- Ft

Mellek között egy csík
4.000.- Ft                                                                                      4.500,- Ft

Hascsík (köldök alatt 4 cm széles)
3.000.- Ft                                                                                      3.500,- Ft

Hascsík (köldök alatt 10 cm széles)
3.500.- Ft                                                                                    4.000,- Ft

Hónaljak
5.000.- Ft                                                                                   6.000,- Ft

Bikinivonal
7.500.- Ft                                                                                10.500,- Ft

Bikinivonal és fazon
10.500.- Ft

Teljes intim terület
16.000.- Ft

Far
8.000.- Ft                                                                                 11.500,- Ft

Bikinivonal folytatása far részben
4.500.- Ft                                                                                    9.500,- Ft

Testkezelő gép

Komplett alakformálás multifunkciós testkezelő géppel

 

Fast Slim kezelőfejek
Fast Slim kezelőfejek

Alakformálásra többfunkciós rendszer;  a cellulit kezelésére, körfogatcsökkentésre: ultrahang-kavitáció, vákuum, rádiófrekvencia

 

 


Ultrahangos kavitáció

Az állandó stimuláció révén a sejthártya felhasad, és a zsírsejtek szétroppannak, a bennük levő zsírrészecskék (trigiliceridek) szétroncsolódnak, és szilárd anyagból cseppfolyóssá (digliceriddé) válnak, amelyek könnyebben felszívódnak a szervezet természetes kiválasztó rendszerei által, így a nyirokrendszeren és a húgyutakon át távoznak a testből.

Multi- és bi-poláris rádiófrekvencia (RF) és vákuum

Az újgenerációs multipoláris rádiófrekvencia fájdalommentesen juttatja a rádiófrekvenciát mélyen a bőrbe, illetve a bőr alatti zsírrétegekbe, serkentve ezáltal a sejtek metabolizmusát. Az energiának ez a célirányos bejuttatása nagyobb hatékonyságot eredményez, jól mérhető eredményekkel a cellulit kezelésében, alakformálásban, valamint a kollagén és az elasztin termelés stimulálásában.

A bipoláris rádiófrekvencia 5-10mm-es mélységben hat, felgyorsítva a felszínhez közeli zsírrétegek metabolizmusát. A rádiófrekvencia és vákuumos masszázs kombinált hatása az ideális, mellékhatások nélküli kezelés a cellulit és a és a bőr általános aspektusának javítására.

Multipoláris RF kezelőfejek

A  készülék háromféle méretű kezelőfeje hatékony zsírbontó és bőrfeszesítő kezeléseket nyújt a nagyobb és a nehezebben elérhető testterületeken egyaránt. A közepes és kis kezelőfejjel emellett látványos arckezeléseket végezhet, míg a legkisebb kezelőfej energiájával hatékonyan és biztonságosan kezelhető a hajhullás.

 

 

 

Gépi alakformálás és arckezelés

A kavitációt, multi- és bipoláris rádiófrekvenciát és a vákuumos masszázst kombinálja optimális és célirányos eredmények elérése érdekében:
+ a kavitációs kezelőfej állandó stimuláció révén mechanikusan hat a zsírsejtekre
+ a kavitációs kezelés után, a multi- és bipoláris rádiófrekvencia felmelegíti a zsírréteget, stimulálja a zsírsejtek metabolizmusát és a zsírégető tevékenységet, majd a vákuumos masszázs gyorsítja a keringést és formálja a testet.
+ a kisebb méretű rádiófrekvenciás kezelőfejek látványosan adják vissza a bőr rugalmasságát, már egy kezelés után is
A három kezelés egyesítésével bátran állíthatjuk, hogy teljeskörű megoldást nyújt az elhízással és a meglazult bőrrel kapcsolatos problémák kezelésére.

 KEZELÉS ELŐNYEI

  • zsírbontás és körfogatcsökkentés
  • keringésfokozás, méregtelenítés és narancsbőr kezelés
  • a kollagén regenerációja / kollagenézis
  • alakformálás és arckezelés
  • a bőr rugalmasságának növelése, ránccsökkentés
  • 36kHz alacsony frekvenciás stabil és biztonságos ultrahang
  • integrált RF + vákuum funkció + új generációs multi- és bipoláris rádiófrekvencia
  • 4 külön pulzáló mód a kavitáció és vákuum számára
  • az RF és vákuum különválasztásának lehetősége
  • plusz három különböző méretű rádiófrekvenciás kezelőfej egyszerű és rugalmas kezelhetőség

Acne kezelés – pattanásos bőr

Acne kezelése – pattanásos bőr

Az acnés, pattanásos bőr jellegzetes problémája a túlzott faggyútermelődés, aminek következtében a faggyúcsatornák eltömődnek, baktériumok szaporodnak el bennük és begyulladnak. A beszáradt faggyú és a baktériumok a bőr pórusaiban összegyűlnek (mitesszer), amely elzárja a szőrtüszőből ürülő faggyú útját. Az elzáródás következtében a baktériumok tovább szaporodnak és a faggyúban levő zsírokat lebontva, tovább irritálhatják a bőrt, végső esetben gennyes szőrtüsző és faggyúmirigy gyulladást okoznak, amely akne (pattanás) formájában jelenik meg a bőrön.

Kezelés menete:

A villanófény (IPL, Intense Pulse Light), a lézer fénnyel szemben nem nyalábszerű, pontszerűen égető, hanem szétszórt, nagy energia sűrűségű lökésekben – villanásokban – leadott, széles spektrumú fény (560-tól 1200 nm-ig).

A villanófény, a hámon áthaladva, a bőr melaninsejtjeiben elnyelődve helyi hőhatást eredményez, ami képes csökkenteni faggyútermelést (zsugorodnak a faggyúmirigyek), elpusztítani a P.acne baktériumokat és fokozza a szervezet védekező reakcióját. Tehát a kezelés hatására visszafejlődnek illetve ki sem alakulnak a jól ismert, gyulladt, fájdalmas, un. steril gyulladások (akne).

Acne IPL-lel történő kezelésének várható eredménye:

Egy teljes akne-kúra általában 6-8 alkalomból áll. Egy év során két teljes kúra ajánlott, amelyek között legalább 6 hónapnyi szünet kihagyása javasolt. Célszerű kora tavasszal és késő ősszel végeztetni az acne kezeléssort.

A páciens védőszemüveget visel és arcára hűtőzselé kerül a terápia alatt, valamint a gép fejlett vízhűtésű hűtőrendszere is biztosítja a fájdalom mentes eljárást, a vendég komfort érzetét.

Időtartam: 20-30 perc/kezelés.
Kúra= 6-8 kezelés, heti két alkalommal.

Az acne kezelések után gyakran előfordulhat bőrpír, radikálisabb kezelés esetén égető, csípő érzést is tapasztalhat. Ezek a tünetek azonban pár órán belül elmúlnak ill. jelentősen enyhülnek.

A kezelés ára: 500 Ft/villanás
Egy kezelés alkalmával történő villanások száma függ a kezelendő felület kiterjedésétől és a gyulladás súlyosságától.

Rozacea kezelés (bőrpír)

Rozacea kezelése – (bőrpír)

A rozacea nagyon gyakori, makacs, főként az arcot érintő bőrbetegség. Tünetei leginkább az arcon megjelenő, serdülőkori pattanásokra emlékeztető bőrproblémák. A rozacea jellemzően három szakaszban zajlik: a legelső tünet az arc középső részén (orr, homlok, áll) kialakuló bőrvörösség, mely kezdetben múló arcpirulást, később viszont tartósan is megmaradó pirosságot jelent. Közelebbről nézve jól látszik, hogy a pirosságot az arc tágult kis erecskéi okozzák. Később már nagyobb pattanások, csomók is megjelenhetnek. A rozaceát sok esetben a faggyúmirigyek tág kivezető pórusai okozzák.

Ha azonban valamilyen belső rendellenesség (gyomor – bélrendszeri betegség, vérnyomás – ingadozás stb.) okozza a bőrvörösséget, komolyabb kivizsgálásra és a tüneteket okozó betegség kezelésére van szükség.

Kezelés menete:

Az arcon lévő tágult erek gyorsan eltüntethetőek az új orvosi IPL kezeléssel. Ez a módszer szűrt, széles spektrumú fényt (585-1200 nm) alkalmaz. Az erek falában lévő oxyhemoglobin mind a fény mind a hőenergiát elnyeli. A hőenergia az ereket elzárja. A sérült érszövetet a szervezet eltávolítja és újonnan képződő kollagénnel helyettesíti azt. Az eredmény egy pirosságtól, tágult erektől mentes tiszta bőr lesz. (az eljárásnak ránctalanító hatása is van).

Eredmény

A látható eredmény kb. 4-6 hét múlva alakul ki. Előfordul, hogy az optimális eredményt már egy kezelés után elérjük, de az esetek többségében több (2-3) kezelésre van szükség.

A diffúz arcpír kezeléséhez 2-4 beavatkozás szükséges. Rosacea, öregségi pigmentfoltok, pókvénák, tágult kapillárisok, hemangiómák, teleangiektáziák mind sikeresen kezelhetőek ezzel a módszerrel. A módszer hatékony, biztonságos. A kezelés után a bőr egyenletesebb színű és jobb tónusú lesz.

A kezelés után kialakuló vöröses-lilás elszíneződés és duzzanat 24 órán belül megszűnik. A kezelt erek még 10-14 napig láthatók, majd felszívódnak. A rosacea esetében ezen túl a villanófény baktériumölő, kollagén stimuláló és gyulladáscsökkentő hatását is kihasználjuk.

A kezelés ára: 500 Ft/villanás
A kezelendő felület súlyossága és kiterjedése határozza meg az egy kezelés alkalmával szükséges villanások számát.

Seprűvénák, hajszálerek kezelése

Értágulatok kezelése – seprűvénák, hajszálerek

Gyakori jelenség a középkorú és idősebb betegeknél a törzsön és a végtagokon előforduló kicsi, piros, elődomborodó érképlet megjelenése, amelyet öregkori angiomának nevezzük. Sajnos magától nem fejlődik vissza, ezért kezelésében nagy jelentőséggel bír a nagy energiájú fénykezelés. Az arcon, a végtagokon és a törzsön egyaránt gyakori és igen zavaró jelenség a kis pókvénák (spider naevusok) megjelenése. Kialakulásukban korábbi helyi gyulladásos folyamat, kis sérülés, ütés, valamint hormonális tényezők játszanak szerepet.Az arcon lévő tágult erek gyorsan eltüntethetőek az új orvosi IPL kezeléssel.

Kezelés menete:

Ez a módszer szűrt, széles spektrumú (585-1200nm) fényt alkalmaz. Az erek falában lévő oxyhemoglobin mind a fény mind a hőenergiát elnyeli. A hőenergia az ereket elzárja. A sérült érszövetet a szervezet eltávolítja és újonnan képződő kollagénnel helyettesíti azt.

Előfordul, hogy az optimális eredményt már egy kezelés után elérjük, de az esetek többségében több (2-3) kezelésre van szükség, heti ismétléssel.

A kezelendő felületet megtisztítjuk. A páciens szemvédőt kap az esetleges szemet érő sugarak ellen. Egy hűvös ultrahangos gélt teszünk a bőrre. Érzékenyebbek a kezelés megkezdése előtt helyi érzéstelenítőt kérhetnek.  Az előzőleg már meghatározott leghatékonyabb teljesítményt használjuk.

Az IPL kézi fejét a bőrre tesszük, a gél tetejére. Az intenzív fényt végig vezetjük a bőrön anélkül, hogy a körülötte lévő szövetekben kárt okoznánk. A kezelés alatt az érzéstelenítés nélkül kezelt bőrön enyhe csípéseket lehet érezni. A kezelés után kb. egy óra hosszat a bőr meleg és enyhén piros is lehet. A kezelés után a gélt eltávolítjuk a kezelt területről és jégzselével hűtjük. Igény szerint nyugtató pakolást is alkalmazunk.

Eredmény:

Az eredmény egy pirosságtól, tágult erektől mentes tiszta bőr lesz.

A látható eredmény kb. 4-6 hét múlva alakul ki.

A kezelés ára: 500 Ft/villanás
Az egy kezelés alatt szükséges villanások száma a kezelendő értágulatok kiterjedésének nagyságától és állapotától függ.

Pigmentált elváltozások kezelése – májfoltok

Májfoltok kezelése

Napjainkban egyre több nőnek okoz problémát a májfolt (chloasma), amelyet el kell különíteni az időskori májfolttól (lentigo),  mégis szoktuk nevezni öregségi foltnak is. Az évek során elszenvedett napfényártalom következtében alakulnak ki, különálló, sötétbarna foltocskák képében jelenik meg, főleg a kézháton, alkaron, de előfordul az arcon is.

A májfolt az arcon jelentkezik, típusosan a két orcán, az orrgyök feletti területen, a homlokon, valamint a száj körül, összefüggő, halvány barnán pigmentált foltok képében.

Mitől?

Napfény hatására sötétebbé, erőteljesebbé válik. Régebben, főként terhesség alatt észleltük a májfolt megjelenését (ilyen esetekben a szülés után spontán visszafejlődik az elváltozás), manapság azonban egyre több fiatal lány és középkorú nő arcán is megfigyelhető.

A kezelés menete:

Az arcon lévő barna foltok, napfény okozta öregségi foltok, pigmentált napfoltok eltüntethetők. A kezelés széles spektrumú (530-1200 nm), nagy energiájú fény-impulzus kibocsátásával történik.

Az IPL (Intense Pulsed Light) kezelésnél egy villanólámpa fényének széles spektrumát használjuk a szükséges hőenergia szelektív bevitelére. A páciens védőszemüveget visel, és arcára hűtőzselé kerül a terápia alatt, valamint a gép termoelektromos hűtőrendszere is biztosítja a fájdalom-mentes eljárást, a vendég komfort érzetét.

Kezelés menete, ideje:

Egy kezelés időtartama 5-10 perc, melynek végén a hűtőzselét kell csupán letörölni a kezelt felületről és napi tevékenységéhez, azonnal visszatérhet a vendég.

FONTOS! Maradandó nyom, mellékhatás nem marad utána.

A teljes kúra 5-6 kezelésből áll, 2-3 hetes időközönként, melynek végén egy homogén, egyenletes, esztétikailag szebb, “fiatalosabb” bőrfelszínt kapunk, ami már az első kezelés után szembetűnő.
Fontos tudni, hogy napbarnított vagy szoláriumozott bőr esetén kevésbé hatékony az eljárás.

A májfolt kezelés ára: 500 Ft/villanás
Villanások mennyisége függ az elváltozás kiterjedésétől, milyenségétől.

Fotorejuvenáció kezelés – ránctalanítás, bőrfiatalítás

Fotorejuvenáció arcfiatalítás kezelés

A nagy energiájú fénynyaláb a bőr alsó rétegében hőenergiává alakulva serkenti a kötőszöveti sejtek kollagén és elasztin termelését, amelyek a bőr rugalmasságát és lágyságát biztosítják. A kezelés hatására a kollagén újjáépíti önmagát, majd ez az új kollagén betölti a réseket, üres területeket a ráncban és a repedésekben. A fotorejuvenációs kezelés hatására a bőr vízmegkötő képessége többszörösére növekszik, így a kapcsolódó hidratáló kezelések hatásfoka is nagymértékben megnő. A bőr szemmel láthatóan feszesebb, fiatalosabb, hamvasabb lesz.

Eredmény

A kezelés eredményét már négy héten belül láthatjuk, de optimális eredmény négy-öt hónap után jelentkezik. Klinikai vizsgálatok szerint is a ráncok mélysége igen nagymértékben csökken. Bőrfiatalító kezelésen kúraszerűen érdemes részt venni. Egy-egy sorozat 4-5 kezelésből áll, 2-3 hetenként ismételve.

Az arcfiatalítás kezelés menete:

A páciens védőszemüveget visel, és arcára hűtőzselé kerül a terápia alatt, valamint a gép termo-elektromos hűtőrendszere is biztosítja a fájdalommentes eljárást, a vendég komfort érzetét.

Egy kezelés időtartalma 20-25 perc, melynek végén a hűtőzselét kell csupán letörölni a kezelt felületről, és mindennapi tevékenységéhez azonnal visszatérhet az ügyfél.

Maradandó nyom, mellékhatás nem marad utána.

A teljes kúra 4-5 kezelésből áll, melynek végén egy homogén, egyenletes, esztétikailag szebb, fiatalosabb bőrfelszínt kapunk, ami már az első kezelés után szembetűnő.

Javasolt évente egy alkalommal fenntartó kezelést végezni, mert így az elért eredmény hosszú évekig megőrződik!

A kezelés ára: 500 Ft/villanás

Tartós Szőrtelenítés IPL (Intense Pulse Light) technológiával

Tartós SZŐRTELENÍTÉS  IPL technológiával

A szelektív fototermolízis technológia, a legkorszerűbb, leghatásosabb eljárás a szőrtelenítés terén. Impulzusok kibocsátásával, bőrkímélő módon robbantja szét a szőrtüszők pigment szemcséit, mely elpusztulásukat eredményezi. Előnye még a nagy felületű kezelőfej, mely gyorsabb, egyenletesebb kezelést tesz lehetővé. Az igazán nagy áttörés a szőrtelenítésben az, hogy – ellentétben a korábbi gépekkel, melyekkel csak hófehér felület volt kezelhető – barnább bőrfelületen is alkalmazható ez a technológia.

Részletesen:

A szelektív fotothermolízis elve igazán a magas pigment-tartalmú bőrtípusok kezelésekor nyilvánul meg, mert az IPL precízen beállított impulzus-karakterisztikája a bőr apró pigment-szemcséit nem hevíti túl, de a szőrtüsző durva rögös pigmentjében maximálisan absorbeálódik, így még a kicsit világosabb szőrzet esetén is hatékony lehet.

Miért különleges az IPL Technológia!

A végleges szőrtelenítés ma létező legmodernebb eljárásai közé tartozik az Intense Pulse Light, vagyis az IPL eljárás. Az IPL technológia több fizikai szempontból is eltér a hagyományos lézeres technikától, mivel a felhasználása sokrétűbb és rugalmasabb a test eltérő adottságú területeitől, bőrtípustól és a szőrtüsző mélységétől függően. A fényforrás spektruma rendkívül széles, átfogja a 410-1200 nanométer közötti releváns munkatartományt. Míg a lézer egy meghatározott hullámhosszon bocsát ki fényt.
Az IPL nagy energiasűrűségű lökésekben – villanásokban leadott, nem összefüggő fényű besugárzást jelent.
A széles spektrumú fehér fény tartományból csak azt a hullámhossz tartományt használjuk, mely az alkalmazott kezelés szempontjából szükséges. Például a szőrtelenítésnél a kék villanófényt jelentős mértékben károsítja a szőrtüszőt és a szőr növekedési mechanizmusát, miközben a bőr sértetlen marad. Az IPL hőenergiája a szőrszálon keresztül jut el a szőrtüszőbe, ami a szőrszál és a tüsző hőmérsékletének emelkedését idézi elő. A nagy energiájú villanófény által létrehozott hőenergiát gépünk a legfejlettebb hűtőrendszerrel semlegesíti, amely nemcsak a lencsét de a bőrfelületet is hűti. Így a kezelés apróbb kellemetlenséggel jár, fájdalommentes.

A cserélhető fej segítségével a szőrtelenítésen kívül más gyógyászati és kozmetikai eljárásra is alkalmas. A gép kék és narancs lencsékkel van ellátva, melyek alkalmazásával az optimális fényspektrumot tudunk szűrni és hasznosítani különböző terápiás célokra. A kék fénytartomány szőrtelenítésre, kollagén növelésre, hajszálér kezelésre, pigment, máj és öregségi foltok eltűntetésére megbízhatóan és hatékonyan tudjuk alkalmazni. Míg a narancs fénnyel aknés bőrterületeket tudunk kezelni.

Fontos tudnivalók a kezelésről!

Csak sötét árnyalatú szőrzetet lehet eredményesen kezelni. A világos vörös, szőke és ősz szőrszálakra nem hat az eljárás, mert azokban nincs festékanyag. A kezelések között 4-6 hétnek kell eltelni, mert csak az aktív, vagyis növő fázisban lévő szőrre hat a kezelés. Az “alvó fázisú” szőrtüszők pigmentje ugyanis nem érintkezik a szőrtüsző mátrixával. A végleges eredmény eléréséhez tehát még mindig egy kis idő kell. Általában 4-7 alkalom, de ez függ az egyéni szőrgenerációk mennyiségétől, minőségétől és a hormonháztartástól.

Tapasztalatunk alapján megállapítható, hogy az általánosan is szőrrel borított felületeken kevesebb kezelés szükséges, mint a hormonális okok miatt kialakult, nem kívánatos helyen előforduló és nem kívánt mennyiségű szőr végleges eltávolításához.

Bármely testfelületen végezhető a szőrtelenítés és teljesen ártalmatlan, fájdalmatlan.
Mindenki kezelhető, érzékeny vagy alapvetően kreol bőrtípusúak is.
A kezelendő bőrfelületen csak legalább 0,1mm hosszúak legyenek a szőrszálak.
A tesztkezelés és a tényleges kezelés menstruáció ideje alatt kissé kellemetlenebb lehet.
A tesztkezelés után 48 órával, ha nincs irritáció, kezdhető a kezeléssorozat.

Terheseket nem kezelünk!

Gyakori kérdések:

Tartós vagy végleges a szőrtelenítés?

A nemzetközi klinikai adatok szerint a növekedési fázisban kezelt és elpusztult szőrtüszők már nem regenerálódnak. Az egyszer elpusztított szőrtüszőből már nem nő sötét, pigmentált szőr. Ugyanakkor, a szervezetünkben lévő őssejtek egy bizonyos idő elteltével újra elkezdhetnek szőröket termelni (ez a szervezet megújuló képessége). Egy tartós szőrtelenítés kúrasorozat kb. 5-7 évig biztosítja az elért eredményt. Ezt követően a kezelt területen a visszanövési százalék kb.10%, amely szőrszálak már jóval kevesebb számú kezelés hatására tűnnek el újra.

Hogyan működik a hagyományos IPL villanófényes kezelés?

Az IPL (Intense Pulse Light) technológia nagy energia sűrűségű, lökésekben – villanásokban – leadott, nem összefüggő fényű besugárzást jelent. A széles spektrumú (410-1400 nm) fénnyel működő IPL technológia lehetővé teszi a bőr mélyebb területeire ható besugárzásokat is. Nemcsak szőrtelenítésre alkalmas, hanem más gyógyászati és esztétikai beavatkozások esetén is tartós eredményt nyújt. Az IPL eljárás a szelektív fototermolízis néven ismert. A tartós szőrtelenítés (végleges szőrtelenítés) során kibocsátott fényenergiát a szőrszál pigmentje (melaninja) nyeli el, ami aztán hővé alakul át. A hőenergia ezt követően a szőrszálon keresztül eljut a szőrtüszőbe és roncsolja növekedési mechanizmusért felelős mátrix sejtet, célja a szőrtüsző elpusztítása

A test mely területein lehet a készüléket használni?

A test valamennyi területén, kis és nagy kiterjedésű részeken egyaránt. Rendszerint az alábbi területeken használják: hónalj, bikinivonal, bajusz, áll, kar, láb stb. Ateljes kezelés előtt egy kis kiterjedésű testfelületen lehetőséget biztosítunk ingyenes próbára is.

Ki a kezelés ideális alanya?

A készülék szinte minden ember testén használható. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az ősz és teljesen szőke szőrzet kivételével valamennyi esetben pozitív eredmények érhetők el.

Vannak-e a kezelésnek mellékhatásai?

A kezelésnek általában nincs mellékhatása, ritkán előfordulhat átmeneti jelleggel bőrpír, bőrviszketés, amely a kezelést követően gyorsan el is múlik.

Hány kezelésre van szükség a szőreltávolításra?

Tartós eredmény elérése érdekében a kezeléseket több alkalommal kell elvégezni 4-6-8 hetes időközönként. Gyakorlati tapasztalataink alapján általában 5-8 kezelésre van szükség a kívánt eredmény eléréséhez. Ugyanakkor az ismétlés gyakorisága nagyban függ az egyéni adottságoktól, a kezelendő testfelülettől (a szőrzet elhelyezkedése, sűrűsége stb.

Mennyi időt vesz igénybe egy kezelés?

A kezelések gyorsan, előzetes időpont egyeztetés alapján zajlanak. Az első alkalom a nélkülözhetetlen felvilágosítás és a szükséges adminisztrációs feladatok elvégzése miatt mindig hosszabb időt vesz igénybe. A további kezelések néhány perctől 1 óráig terjednek. Ez az érték erőteljesen függ a kezelendő testfelület méretétől.

Biztonságos a kezelés?

Mivel a fény minden irányban terjedhet, ezért a páciensnek és a kezelést végző személynek is feltétlenül védőszemüveget kell viselnie. Másrészt, a hőenergiát készülékünk a legfejlettebb hűtőrendszerrel semlegesíti, amely a bőrfelületet is hűti. A kezelésnek általában nincsenek mellékhatásai, vagy ha vannak is ritkák és átmenetiek.

Mennyire kellemetlen a kezelés?

Általánosságban elmondható, hogy a páciensek nagy többsége egyáltalán nem nevezi kellemetlennek a kezelést – természetesen mindenkinek más és más a kellemetlenségi, vagy fájdalom küszöbe, de néhányan enyhe hőérzetről számolnak be (mindenki sokkal kevésbé kellemetlennek véleményezi, mint pl. a gyantázást).

Mik a teendők a kezelések előtt?

Ne gyantázzon 21 nappal a kezelést megelőzően, hogy a szőrtüsző és a szőrszál kapcsolata ne sérüljön.
Ne használjon barnító krémet, kerülje a szolárium használatát és a napozást minimum 2 hétig.
A kezelendő területen ne történjen mélyhámlasztás és szőkítés.
A kezelés napján ne vigyen bőrére fényvédő krémet, sminket.
Szőrtelenítés esetén a kezelendő felületen 1-2 milliméter hosszúságú szőr az ideális. Ez elérhető úgy, hogy ön a kezelés előtt néhány nappal (kb. 2 nappal) otthon leborotválja, és a kezelésre épp ekkorára nő a szőr. Elérhető úgy is, hogy közvetlenül a kezelés előtt 1 milliméteresre borotváljuk a szőrt.

Mik a teendők a kezelések után?

Óvja a bőrt UV sugárzástól 1 hétig (napozás, szolárium) további 2 hétig fényvédő krém használata ajánlott! (Napfény hatására hyperpigmentáció alakulhat ki).
Ne használjon önbarnító krémet 2 hétig..
Óvakodjon a kezelt terület durva bánásmódjától (dörzsölés, szoros ruházat).
Kerülje a kezelt felület erős igénybevételét.
Ne alkalmazzon forró fürdőt, gőzfürdőt, szaunát 48 órán át.
Ne tartózkodjon erősen klórozott vízben (uszoda).
Ne alkalmazzon bőrhámlasztást, bőrradírt egy hétig.
Ne epiláljon a kezelt területen (gyantával, csipesszel, vegyszerrel) 2 hétig vagy a következő kezelésig! Csak a borotválás a megengedett szőrtelenítési eljárás.
Tartsa a kezelt felületet tisztán és szárazon.

Hidratálja a testét sok víz ivásával!